Yahoo Search Busca da Web

Resultado da Busca

  1. Há 3 dias · Sólyom László 2012-es írása az Alaptörvényről: Az alkotmányosság esélyei – Sólyom László írása a HVG-ben 2012-ben Alkotmányos kultúrában a hatáskör nem a nyers erő szabadsága – hangsúlyozza Sólyom László, az előző köztársasági elnök, az Alkotmánybíróság egykori elnöke.

  2. Há 3 dias · A lengyel–magyar barátság napjának története 2006. március 24-ig nyúlik vissza, amikor Lech Kaczyński lengyel és Sólyom László magyar köztársasági elnök Győrben aláírták a győri nyilatkozatot, valamint átadták a lengyel-magyar barátság első köztéri emlékművét.

  3. Há 3 dias · Azt mondta, egy kicsit izgul, nehogy most is lemondjon valaki. „Volt egy plagizáló, egy pártkatona, egy pedofil bűnözőket mentegető, most pedig van egy zugügyvéd” – sorolta a Sólyom László utáni köztársasági elnököket, akik szerinte a magyar közélet mély válságát is szimbolizálják.

  4. Há 4 dias · Az évek során volt pár törekvés a villa újbóli használatára: felmerült, hogy a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő odaköltöztetné Sólyom Lászlót, az akkori köztársasági elnököt. Ő végül visszautasította az ajánlatot, mert rengeteg felújítási munkálattal járt volna a dolog.

  5. Há 3 dias · About Press Copyright Contact us Creators Advertise Developers Terms Privacy Policy & Safety How YouTube works Test new features NFL Sunday Ticket Press Copyright ...

    • 1 min
    • PZL ZOLTÁN
  6. Há 2 dias · Végül kettő nullra nyertek az egy osztállyal lejjebb időközben bajnoki címig jutó vizslásiak. A lefújást követően a héhalmiakat irányító Berkes László, a győztes gárdát irányító Bujtár Tamás, illetve a meccs legjobbja, Sólyom Ádám állt a kameránk elé, hogy értékelje a látottakat.

  7. Há 1 dia · Első helyen Harsányi László és Vári Ágnes két alkotása, másodikként Balatoni János munkája, harmadik helyen Kertész Ferenc és Sólyom István pályázatát fogadták el. A városlakók közül 265-en szavaztak, a legtöbb voksot Kertész Ferenc és Sólyom István egy másik pályaműve kapta. Mindannyian pályadíjban részesültek.