Yahoo Search Busca da Web

Resultado da Busca

  1. Há 22 horas · A kormány háborús kommunikációjának egyik visszatérő eleme lett (ismét) a vád, miszerint Gyurcsány Ferenc azt mondta: pocsék ember az, aki nem halna meg Ukrajnáért. Menczer Tamás kommunikációs igazgató volt az, aki bedobta parlamenti beszédben és erre hivatkozó kampányvideóban is az állítást, majd legutóbb Deutsch ...

  2. Há 3 dias · Belföld. Gyurcsány Magyar Péternek: Te egy tőről metszett fideszes politikus vagy. Nagy Attila Károly. 2024. május 28. 9:54. Vágólapra másolva Link másolása. Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke kedden nyílt levélben fordult Magyar Péterhez, és egyebek mellett azt írta neki, hogy ő nem a Fidesz ellenfele, hanem maga a Fidesz.

  3. Há 3 dias · Gyurcsány Ferenc szerint Magyar Pétert mentalitása, gondolkodása, véleménye a Fidesz világához köti, bár igaz, saját magadat jobban szereti, mint őket. A DK elnöke Fabebook-bejegyzésében a Tisza Párt elnökének szóló, tegező módban írt nyílt levelet tett közzé.

  4. Há 1 dia · Mint írtuk, Budapest IX. kerületében Gegesy Ferenc színre lépésével újabb kihívót kapott Baranyi Krisztina független polgármester. A Fidesz helyi jelöltje, Gyurákovics Andrea közösségi oldalán osztott meg egy videót, amelyen Baranyi Krisztina, Ferencváros polgármestere azt állítja, hogy Gegesy Ferenc Gyurcsány Ferenchez ment egyeztetni.

  5. Há 2 dias · Gyurcsány Ferenc;Demokratikus Koalíció; 2024-05-29 16:16:00. Gyurcsány: Az ilyen pocsék rendszerek megbuknak, ez is meg fog bukni. A korábbi miniszterelnök szerint az utána következő világnak kell bemutatnia, mi történt, s bár biztos lesz aki megússza, mások pedig rajtavesznek, de nem fogják tudni elintézni egy bocsánatkéréssel.

  6. Há 3 dias · Gyurcsány Ferenc durván nekiment Magyar Péternek. rtl.hu Tegnap 10:08 Belföld. A DK elnöke ugyanazzal támadta Magyar Pétert, mint a fideszes média. Hallgasd meg szórakoztató lapszemlénket.

  7. Há 4 dias · baloldali városvezetés Karácsony Gergely Gyurcsány Ferenc. Miközben a budapestiek térdig gázoltak a szemétben, a Karácsonyék által előidézett dugókban „hegesztettek”, vagy a megdrágult és fizetőssé vált szabad parkolóhelyeket vadászták, kerülgették az ellátatlan hajléktalanokat, Gyurcsány és Bajnai emberei kitalicskázták a pénzüket.